Marie Marel: Hétszínvirág Patriknak

““>

Marie Marel: Hétszínvirág Patriknak (Zene: Tiszai P. Imre)

…

Szűcs István:Dörmi dal

El Cin Kedir: Húsvétra

 Húsvétra

 Tapsifüles ugrott nagyot,

Kereste a szelíd napot.

Aprócska volt, fű takarta,

Alig látszott ki a kajla.

 

Kis mancsait emelgette,

A napfényben melengette,

Közben azt is kigondolta,

Ajándékba mit adhatna.

 

Nyakunkon van már a Húsvét,

Jön majd néhány kedves vendég.

Húsz tojást hoz kakas Elek,

Hát majd tojást festegetek.

 

Pirosra, sárgára zöldre,

Színes mintázatot körbe,

Mint a kislányok hímeztek

Keszkenőnek fehér selymet.

 

Lett is sok szép hímes tojás!

Ki festette, nem rokolyás,

Hanem bundás tapsifüles,

Kosara, s szíve sem üres…

 

Egy tojást neked is adok,

S áldott ünnepet kívánok!

 

Szeged, 2011. április 21.

Forrás:

http://elcinkedir.bplaced.net/verseim/gyerekversek/776-aldott-husveti-uennepeket-kvanok.html

Marie Marel: Hétszínvirág Patriknak

Hétszínvirág Patriknak

Hol vagyok? Mindig messze,
mégis a közeledbe’,
drága kicsi Patrikom.
Mikor a fény eloson
álmot küldök, hímeset,
ott vagyok én teveled.
Mikor álom látogat,
küldök neked bábokat,
kicsi kocsit, lovacskát,
piros pettyes nagy labdát,
a hétszínű virágot;
szebbet ugyan ki látott?
Odaküldöm, már ott van
a jó tündér is nyomban:
tőle mindent elkérhetsz,
boldogságban felnőhetsz.

2011.április 23.

Nagy Edina Holdsugár: Mikulás-halihó

Mikulás-halihó Halihó-halihó, hull már hó a réten, szőrös-talpú nyulacskák cikáznak a jégen. Halihó-halihó, december van immár, hópelyheket várunk mikulásnak napján. Halihó-halihó, nyílik már jégvirág, ablakunkra rajzolt ezernyi fény-világ. Halihó-halihó, kopasz lett az erdő, elbújnak a vadak üres most a bendő. Halihó-halihó, est száll a világra, téli álmot alvó állatkák vackára. Halihó-halihó, mikulás puttonya, felülve szánjára feléd tart sok csoda. Csoki, meg mandarin, mogyoró és narancs elhozza zsákjában, teli lesz a bakancs. Rénszarvas repíti, várja sok kisgyerek, kívánok versemmel szépséges ünnepet.

Nagy Edina Holdsugár (2010. november 21.)Forrás: http://www.poet.hu

Kis István Mihály: A mama és a pék

Kis István Mihály: A mama és a pék

Süt a mama, süt a pék,
befűti a kemencét.
Egyik szitál, másik fűt,
sugározzák a derűt.

Ha a mama idenéz,
huncut szeme megigéz.
A sütőből jön a gáz,
engemet a hideg ráz! (brrr)

Pék a tésztát dagasztja,
mama száját ragasztja.
Beragasztva szól a pék,
hm hm hm hm hm hm hm

Beragasztott szájú pék,
olyan, mint egy bárgyú kép.
Feje billen előre,
szeme néz ki belőle.

Pék a tésztás kezével
mutogatva mesél el
három kis történetet,
ami vele megesett.

Amíg ő azt mutatta,
macska tejet megitta.
Most adj neki tanácsot,
miből süssön kalácsot?

De a mama ügyesebb,
esze sincsen kevesebb.
Ha nincs teje, hoz vizet,
tyúkot szerez vagy tizet.

Tyúk a tojást megtojta,
lesz belőle rántotta.
Rántottához kenyér kék,
azzal lakik jól egy pék!

Beragasztott szájú pék
kenyeret biz’ hogy egyék?
Mama jön és megszegi,
a ragasztást leveszi.

Ragasz nélkül nagy legény,

szájába’ már a lepény,

mit a mama elé tett,

mert a kenyér megégett!

Húúúú!!!
Forrás: http://www.poet.hu/kategoria/Gyerekvers

 

Marie Marel: Isten békessége

(Sándor Ilona: Nádtetős ház)

Isten békessége

Faluszéli házban készül a vacsora,
fürgén perdül-fordul a ház gazdasszonya.
Korholja halkan a pendelyes kis pulyát,
fát vágni zargatja gyorsan hites urát.

Sistereg a fazék, felette gőz terül,
bele kevés hússal dúsan zöldség kerül.
Szaladj, fiam menten a barázda szélre,
a teknőben dinnye hűl, én tettem félre.

Meglepetés lesz, meglékeljük a bestét,
az aprónép örül, köszöntjük az estét.
Nálunk nem elegáns, úri a terítés,
fagyöngy koszorúval ékes a kerítés,

mégis szeretet és béke lakik itt bent,
csendes énekszóval dicsérjük az Istent.
Mikor elcsendesedik a nádi világ,
becsukja szirmait minden kerti virág,

nincs zörej, csak a sás susogása hallik,
a hajnalka feje le a földig hajlik,
talpunk alatt még a nesz is elszenderül,
Isten szent békéje kis házunkra terül.

Marie Marel: Szél úrfi szerelme

Szél úrfi szerelme Fiatalon, vadul, csikóhevességgel vágtatott szél úrfi sötét fellegekkel. Cibálta fűzlányok fésületlen haját, fütyülve kergette tanyasi út porát. Az égi bárányokat szerte kergette, majd vidáman újra csomóba terelte. Körbetáncolta a zsúpfedeles tanyát: megpihent delelni, nem repült már tovább. Elcsendesedett és lapos pillantással játszani kezdett egy mezei virággal. Simogatta csendben puha kis szirmait, élvezte ő a nap meleg sugarait. Fejét mélyre hajtva magányára gondolt, miközben a gulya távolban kolompolt. -Körbejártam én már az egész világot oly` messzi tájakat, mit senki se látott, jöhetek, mehetek, szabad legény vagyok, szívem mégis sajog, boldog én nem vagyok. Valami hiányzik, én nem tudom, mi az. Szívem fájdalmára nincsen sehol vigasz. – így töprengett halkan fájó magányában, forró déli órán, fűzfa árnyékában. -Egyszer, egyetlenszer történt olyan eset, mikor szívem dobbant, nagyot és heveset. Öreg folyó hátán kereklett telihold, meleg, csendes esten halk tücsöknóta szólt. Belestem titkon egy aprócska ablakon -tudjátok, kíváncsi voltam én oly nagyon – belestem bizony, az aprócska szobába: libbent, táncolt, hajlott valaminek árnya… Karcsú volt, gyönyörű, hajladozó, lenge, vele estem akkor forró szerelembe. Eszemet vesztettem, karoltam öleltem, észre sem vettem, hogy mekkorákat lebben. Fel-fel magasodik, el-el halványodik… (A szerelem lángja felcsapott az égig!) Eszeveszett táncba kezdtem én körözve, egyre lelkesebben suhantam körötte. Szerelmem egyre nőtt, dagasztotta keblem, ringó kedvesemnek örök rabja lettem. Apró pici mécses égett a szobában, de nem azért jöttem, hogy őt megcsodáljam. Apró, kicsi láng volt, vöröslő ruhában, Nem figyeltem én rá, szinte meg se láttam. Az a másik bezzeg, jajj, de nagyon tetszett! Minden leányok közt ő lenne a legszebb! (Csak azt nem értettem: miért ilyen furcsa, el-el tünedezett és megjelent újra…) Én sem voltam hát rest, udvarolni kezdtem, pörögtem, forogtam, egyre hevesebben. Kedves, drága képe megint megremegett, gondoltam, vállára hajtom a fejemet. Nagyot sóhajtottam, hatalmasat fújtam, a kis mécses lángja el is hamvadt nyomban de jajj, az én szerelmem is eltűnt legott, vissza sem jött többé, akkor, ott elhagyott. Felriadt ekkor a kis szoba gazdája, -Mécseském elaludt, bújjunk be az ágyba! – morogta halkan s az ablakot bezárta. Azóta vagyok én szeretetlen, árva.
	Marie Marel (2010. augusztus 13.) Előadja Széles Kinga

A három dió (magyar népmese)

A három dió (magyar népmese)

Volt
egyszer egy igen-igen szegény ember. Olyan erősen szegény volt, hogy a
három árva gyermekén kívül egyebe sem volt. Még azokat sem tudta mivel
eltartani. Egy nap azt mondta nekik:
– Na, fiaim, vegyétek az utat
elejetekbe, s menjetek, ki merre lát, mert én nem tudlak titeket
tartani. Nincs mivel, mert én szegény ember vagyok.
El is ment a
három testvér, s mikor egy keresztúthoz értek, azt mondták, hogy három
esztendő múlva itt találkoznak, s akkor meglátják, ki mit szerzett. El
is váltak, elmentek, ki merre.
Mikor betelt a három esztendő, eszébe
jutott a legkisebb fiúnak, hogy haza kell indulnia. Egy öregembernél
szolgált. De olyan becsületesen szolgált, hogy örökké jobban megcsinált
mindent, mint ahogy mondták. Egy nap az öreg elé állott.
– Na,
öregapám, betelt a három esztendő, s immár el kell mennem, hogy
találkozzam a testvéreimmel. Amit megérdemlek, azt ad nekem fizetségbe.
Az öregember fel is kelt, elővett háromszáz aranyat, három diót, s letette az asztalra.
– Na, fiú, ha a pénzt elveszed, tudd meg, nem adom tiszta szívből. De ha elveszed a diót, azt tiszta szívből adom.
A
fiú azt gondolta magában: ,,Amilyen tiszta szívből én őket szolgáltam,
ha olyan tiszta szívből találja adni a diót, akkor azt veszem el."
Mondja is a fiú:
– Na, maradjon békével, öregapám! Elveszem a három diót, mert azt tudom, tiszta szívből adja, s ha élünk, még megtérek ide.
– Járj békével, s az Isten adjon szerencsés utat, de én tudom, hogy ide hozzám soha meg nem kell térned.
Ment
a fiú a keresztúthoz, s összetalálkozott a testvéreivel. Kérdik is
egymást, ki mit kapott, mutassa meg. Testvérei elővették a sok aranyat, ő
pedig a három diót. Kezdték szidni a testvérei, hogy három esztendőt
három dióért szolgált.
– Nem baj, én ezt is szeretem. Nekem ez is jó, mert tiszta szívből adták.
A
testvérek elzavarták a kisebbet, hogy ne egyszerre menjenek haza, mert
ha édesapjuk meglátja a három diót, nem állja meg szidalom nélkül.
A
kicsi bement az erdőbe, megvárta, míg testvérei előremennek, majd ő is
elindult utánuk. Mentében megéhezett, de étele nem volt. Egy kúthoz ért,
s azt gondolta magában: ha nincs mit egyen, legalább igyon. De mi jön
eszébe? Törjön csak meg egy diót, megeszi, arra csak jobban esik a víz.
Elő
is veszi a diót, de mikor megtöri, megrémül. Csorda juh kezdett
kifolyni belőle. Csengettyű a nyakukban, de annyi volt, hogy nem is
tudta megolvasni! ,,Ej – gondolta magában -, van mivel édesapámhoz
hazamenjek." Elfelejtette a szomorúságát, étlenségét, csak mehessen
haza.
Az úton eszébe jutott, hogy még egy diót meg kéne törni. Mikor
azt is megtörte, marhák kezdtek kifolyni belőle, s ökrök. Legutoljára
egy szekér, két szép ökörrel befogva. Felült a szekérre, a juhok s a
marhák, mintha parancsra tennék, olyan szépen ballagtak utána.
Közel a
házhoz eszébe jut a harmadik dió is. ,,Törjem csak fel ezt is, ne
vigyem épen haza." Abból meg egy világszép leány szállott ki. Mikor a
fiú meglátta, úgy megörvendett, azt se tudta, hol van.
Mikor a másik
két testvér hazaért, éppen csak megmutatták az aranyat, ki mit kapott,
hát csak megérkezett a kisebb is. Egy esztena juhval, egy csorda
marhával, s egy szép leánnyal az ökrös szekéren. Megijedt a két testvér,
mikor meglátták, hogy honnét kapta ő azokat, mert mikor elváltak, csak
három diója volt.
– Ugye, mondtam én nektek, hogy azt tiszta szívől
adták. Nem lehet, hogy az ember csak a pénznek örvendjen. Abból a három
dióból kelt ki minden, amit itt láttok. Most kacagjatok, ha tudtok!
Elindult
a másik két testvér is, hogy megkeressék az öreget, akinél szolgált, de
sem az öreget nem kapták meg, sem ők nem tértek meg többet soha.
Kisebb
öccsük otthon maradt, s eltartotta édesapjukat is haláláig. S ő maga
máig is él, ha meg nem halt. Még most is feji azt a nagy esztena juhot.
esztena: juhakol